2012. március 18., vasárnap

Hivatalozás

Ez a post már régóta kikívánkozik belőlem... Napok óta azon gondolkodom, megírjam-e vagy sem. Volt, aki azt mondta, ne (sőt, ők voltak többen), de én az a típus vagyok, aki ha kibeszéli, megnyugszik... Úgyhogy most beszéd helyett kiírom magamból.
Januárban berendelt a Munkaügyi Kp. (merthogy decemberben elején felmondtam, mikor jöttem). Azt, hogy miért, vagy hogy, nem írták meg, csak egy sajtcetlin volt rajta, hogy mikor hova menjek - de hogy kihez, az nem... Nekikezdtünk telefonálni, hogy ugyan mondják már meg, hogy miért is kell bemenni, mert addigra lejár a 90 nap, meg London - Budapest retúr repjegy nem két buszjegy ára (hanem úgy 200-é, de inkább 300-é). Próbáltunk játszadozni, hogy néhány nap ide-oda mennyire fér bele, mert kemény tízezrekről van szó (a repjegy). Na persze sehol senki semmi normális infot nem adott hivatalos úton, csak annyi engedményt kaptam a London miatt, hogy egy hét ide-oda lehet a megjelenéssel. Több telefon után teljesen informális úton tudtuk meg, hogy miért is kell bemenni (mert a 90 nap után még kaphatok más jogcímen pénzt). Aztán február végén - március elején hazamentünk családozni és ügyintézni (akkor már útlevelet is csináltatok) néhány napra.
És most kezdődik a kálvária:
A munkaügyi központ XX. kerületi kirendeltség vezetőjével telefonon megbeszéltem, hogy soron kívül fogadnak. Be is mentem csütörtök reggel fél 8-ra, hogy elsők között legyek. A magyar fél 8 nekem fél 7. Ők meg elküldtek alternatív szabadidős programra 9-ig - hiába mondtam, amit a vezető mondott... 9-re visszamentem, de akkor már 60-as sorszámot osztottak (15-nél tartottak) - mikor kérdeztem, hogy akkor most mit is lehetne tenni, merthogy Londoniából jöttem, és a kirendeltség vezető mondta, soron kívül fogadnak, és baromira nincs időm itt várakozni. Hát, menjek vissza másnap 10-re.
Másnap negyed 9-re ott voltam - potom negyed óra várakozás után be is hívtak. Kedves, ismeretlen néni fogadott - mai napig nem tudom, hogy hívják, mert én bemutatkoztam neki, de ő csak annyit mondott, ÜLJÖN LE! Lehet, Üljönlené Kovács Gizella volt a neve? Aztán állandóan azt mondta, hogy kiküldték a felszólítást (jelentem, 29-én kellett volna menni, és 2-án mentem), hogy jelenjek meg. És köszönik, hogy megjelentem, és ennyi. Jó, mondtam, akkor most lennének kérdéseim: 1. Úgy tudom, lehetőség van további támogatásra, mi az, és jogosult vagyok-e rá. Jött a válasz: utána nézek - utána nézett a néni, és tényleg, még jár két hónapig jogosultság. De ehhez alá kell írni, hogy együtt működök velük. Jó, aláírom, de mondják meg, mit is jelent az együttműködés. Jött a válasz: hogy együttműködök. Mondom okés, rendben van, de mit jelent, hogy együttműködöm. A válasz: ha küldenek állás lehetőséget, akkor oda elmegyek, jelentkezem. Na, mondom ezzel csak az gond, hogy azt már decemberben jeleztem, hogy Londonban szándékozom dolgozni, tehát ezt legyenek szívesek észben / képben tartani, és ennek megfelelő állás ajánlatokat küldjenek; bár ha olyan aktívak lesznek, mint az elmúlt 3 hónapban (semmit nem küldtek - a szerk. megjegyzése), ill. két évvel ezelőtt (5 hónap alatt semmi), akkor természetesen aláírom.
2. kérdés: Amennyiben munkát kapok, azt elektronikus úton be tudom-e jelenteni? A válasz: Nem, semmit nem lehet, csak személyesen vagy postán. Eztán két perccel megkaptam a munkanélküliek kiskönyvét a következő instrukcióval: a www.munka.hu portálon keresztül az egyedi azonosítóval be tudom jelenteni, hogy állást kaptam. (Ekkor már tudtam, hogy egy-két héten belül munkába állok)
3. kérdés: Útiköltség-térítést kapok-e, hogy megjelentem? Persze kapok, mutassam a jegyet - és kaptam mellé egy kitöltendő papírt. Ekkor elegánsan elővettem a London - Budapest repjegyemet egy kedves mosollyal. Az ügyintéző néni szó szerint szívrohamot kapott, amikor meglátta, és mondta, hogy ez így nem ér, csak Budapesten kívül lehet. Bevallom őszintén, ez a direkt szívatás volt a kedves ügyintézésre reagálván :D
Hát ennyit a munkaügyi központról. Illetve nem: második felvonás következik.
Munkám lett, gondoltam, bejelentem a www.munka.hu portálon az egyedi azonosítóval - mindent sikerült, kivéve a bejelentést, ugyanis hiányosak az adatok (adószám), vagy nem megfelelőek (pl. irányítószám más formátuma), és a rendszer nem enged. Másfél hete írtam e-mailt a Munkaügyi Kp-nak, még nem válaszoltak - holnap asszem felhívom őket, hogy megkapták-e a levelemet, és tudatosították-e a rendszerben.

Ügyintézés 2.
Útlevélcsináltatás
Elmentem, megigényeltem - megcsináltattam. Kérdezték, hova kívánom postáztatni. Londonba szeretném, de hogy is megy ez, meg mennyibe kerül? Mondták, nagykövire postázzák, és ingyenes. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ szuper, oda kérem. Csak telefonálni / emilt írni kell nekik, hogy útlevelet várok, és értesítsenek. Aztán mikor a nagykövi oldalát néztem kapcsolat- ügyben, olvastam, hogy 34 fontba kerül a konzuli közbenjárási díj. Na, rögtön emil nekik, hogy most akkor ez a befizetett illetéken felüli, vagy mi? Sajnos igen. Eztán telefon okmányirodának, hogy rossz infot adtak, mit lehet tenni, hogy mégis inkább Erzsébetre kérném, valójában úgysincs rá szükségem, csak a biztonság kedvéért hogy legyen (hátha eljutok Izlandra / Szentpétervárra hamarosan). Okmányiroda közölte, hogy be kell mennem, aláírni papírt - mondtam ez lehetetlen, mert Londonban tartózkodom, ellenben van otthon meghatalmazottam, aki bemenne. Nem, nem lehet, csak én. Aztán ide-oda beszélgetés és egyeztetés után megadták a gyártó elérhetőségét - tök jó fejek voltak, mondták, semmit nem kell aláírni, elég ha az okmányiroda átszól, és minden rendben van. Eztán vissza telefon okmányirodának, elmondani mit mondtak. Eztán minden rendben volt. CSAK TUDNÁM, EZÉRT MIÉRT KELLETT NÉGYSZER TELEFONÁLNOM!!!!

Hát, hajrá Magyarország....

Nincsenek megjegyzések: