2012. április 1., vasárnap

Tower Bridge

A Borough marketet elhagyva valamikor ebéd környékén indultunk el londoni felfedező útjaink következő állomására, ám ellentétben a sok előzővel most nem előre megtervezett útvonalon és cél felé vettük az irányt, hanem csak amerre jól esett mentünk a lábunk után. Először kisétáltunk a piactól pár száz méterre lévő London Bridgehez és körbenéztünk. Jobb kézre nem is olyan távol látszódott a Tower Bridge összetéveszthetetlen sziluettje, így arra jutottunk hogy arra vesszünk az irányt. gyönyörű idő volt, így a kabátok le is kerültek és napsütésben sétáltunk. 
Útközben, hogy a reggel óta tartó sétát kicsit kipihenjük megálltunk egy kávézóban és egy-egy süti és kávé társaságában üldögéltünk és nézelődtünk. Mielőtt átmentünk volna a hídon a mellette lévő kis utcákat jártuk be és már nem meglepő módon rettentő sok ember társaságában fedeztük fel a helyi részt. Lábunk ezek után a híd felé vette az irányt és pár tucat fényképet ellőve átsétáltunk a túlpartra. 
Lassan érlelődni kezdett bennünk a gondolat, hogy keresni kéne valami jópofa helyet ahol eszünk. Ebédnek már nem mondhatni lévén 3 óra is elmúlt. Miközben barangoltunk azon tanakodtunk hogy milyen típusú helyet keressünk, de végül pubra szavaztunk. Valahol érthető is, hiszen annyira tradicionális itt a pubozás a megannyi sörrel és tipikus ételekkel és azzal az egyedülálló hangulattal amit ezek a helyek kölcsönöznek. Mindezek mellé említsük meg, hogy szülinap is volt és borzasztó szomjasak voltunk, tehát mi mást is választhattunk volna mint a sört:)


 



Kicsit hosszúra sikeredett és eredménytelen keresgélés után a belvárosban, egy rövid buszozást követően    elmentünk Covent gardenbe ahol is egy szuper kis pubot találtunk. Gyors sör rendelés után jöhetett az egész napos séta és városnézés megérdemelt ajándéka a hamburger chipssel és salátával valamint egy kétszemélyes nachos tál tejföllel, jalapeno paprikával és paradicsomos mártogatóssal. Jó másfél órás pihi, evés és sörözés után indultunk haza. 
Egy komplett napot kanyarítottunk, este 8 után álltunk meg....sok volt, jó volt, élmény volt, ilyen volt:


Nincsenek megjegyzések: