Gyikiről már volt szó korábban. Mióta van gyík csapdánk (sőt, most gyík- és csótány csapdánk van, felkészülvén az esetleges csótányinvázióra), azóta nincs gyíkunk. Mint ahogy írtam anno, néhány ember direkt beenged egy - két gyikit a lakásba, hogy a csótányokat és egyéb apró bogarakat, rovarokat likvidálja. Mi nem tartozunk ezen emberek közé. Hiszünk a gyíkirtóban.
És hisszük, hogy az embernek benn, az állatnak kinn a helye.
A hangyák nem értenek velünk egyet. Már albérlet-kereséskor feltűnt, hogy sok lakás hangyás volt. Meg is kérdeztem Grace-t, az ügynököt, hogy ez mennyire általános itt, mert bizony engem nagyon zavar a jelenlétük, és otthon ez nem jellemző. Mondta, itt általános a meleg miatt. Ennyivel én meg is nyugodtam. Beköltöztünk... Éljük változatos életünket a múlt hétig, amikoris a melakai nyaralásból (erről majd még lesz szó bővebben Zoli által) hazatérvén azt láttuk, hogy a nappali tele van hangyával. Meglepődtünk egyrészt magán a tényen, hogy hangyánk van, másrészt pedig azon, hogy mindenütt volt hangya, csak ott nem, ahol eszünk. Gyorsan ki is takarítottuk a lakást este 11-kor egy kis hypós vízzel - azóta nem is jöttek elő. Egészen két nappal ezelőttig és tegnap estig. És érdekes, hogy megint nem ott, ahol étellel találkozhatnak (tűzhely környéke, konyhapult, asztal környéke), hanem a légkondi felett, a falon, a mennyezeten randiztak a kis jószágok. Na jó, néhány azért a konyhaszekrényit eljutott, de megint nem arra, ahol kaja van, hanem ahol a tiszta edények - még jó, hogy nem a szekrényben, hanem a felső szekrény alján mászkáltak. Gyorsan lecseréltük a hangyairtókat. Mivel másirányú elfoglaltságaim voltak, ezért nem volt időm tegnap kitakarítani a lakást - ellenben ma megtettem, remélem nem lesz este megint tele a mennyezet hangyákkal.
Gyiki aranyosabb.
És belőle csak egy van (addig legalábbis, míg le nem rakja tojásait a lakásban és kikel az új nemzedék).
Gyiki hasznosabb. Gyiki megeszi a hangyákat.
A konklúzió: talán mégis kellene egy gyík a lakásba?
Minden ötletet várunk arra vonatkozóan, hogyan szabaduljunk meg a hangyáktól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése