Munka

A munka olyan téma,  amelyről az elmúlt hónapokban nagyon hallgattunk. Hallgattunk, mert Zolit ugye meghívták dolgozni, így ő megkímélődőtt mindattól, amin én az elmúlt hónapokban átmentem. Hála Zoli alaposságának és érdeklődő természetének már az itteni munka elfogadásakor tudtuk, hogy nem lesz könnyű nekem állást találni. Nem az én képességeim, tudásom és tapasztalataim miatt, hanem a következők miatt: 

1. Az iskolarendszer teljesen más, mint otthon. 
2. Nem szeretik a fehér európai embert a helyiek (sőt, igazából semmilyen külföldit nem szeretnek a munkaerő-piacon).
3. Rólunk, fehérekről az a sztereotípia él, hogy magasan, nagyon magasan képzettek vagyunk, ergo vezetői / menedzseri állásokra van esélyünk, hogy felvegyenek.
4. Az állam nagyban támogatja a helyiek és a már letelepedettek munkába kerülését és alkalmazását.
5. Az állam és a Munkaügyi Minisztérium pénzbírsághoz hasonló díjjal sújtja azon cégeket, amelyek külföldieket szándékoznak alkalmazni. Az összeg attól függ, hogy százalékos arányban mennyi a külföldiek aránya. Zoliéknál sok a külföldi, úgyhogy ők sokat fizetnek.
6. Bár az angol hivatalos nyelv, nem árt beszélni egy-két helyi nyelvet, legyen maláj, kantoni, mandarin, vagy valami indiai vagy arab nyelv. Vagy inkább ezek közül beszéljen egyet a jelentkező, és az angol másodlagos legyen.
7. És akkor még arról is szó van, hogy a Munkaügyi Minisztériumtól engedély kell, amit magánemberként nem lehet igényelni, hanem előbb kell egy munkaadó, aki állást felajánl, majd ő megigényli az úgynevett S-Passt (engedély). A munkaadók meg gyakran nem szívesen vállalják ezt fel, tehát ez a 22-es csapdája.

Hát így indultunk / indultam neki az álláskeresésnek magabizosan, remélve hogy mihamarabb dolgozni tudok, mert sajnos nem az a típus vagyok, aki képes sokáig itthon üldögélni  és a medence partján napoztatni lapos hasát, a körmét festegetni, kondiba járni és vásárolgatni. Szót se róla, ezek mind-mind jó dolgok, de nekem fontosabb, hogy dolgozzak. 

Ahogy jelentkezgettem az állásokra, hamar leszűrtem, hogy nem hívnak vissza a megkeresettek, úgyhogy hamar rájöttem, fel kell őket hívogatni. Aztán ahogy csökkent a kedvem (azaz nőtt a kétségbeesésem), nem csak a szakmám szerinti állásokat keresgéltem, hanem vevőszolgálatot, recepciót, irodai állást, eladóit, adminisztrátorit, trénert is kerestem... De semmi, vissza se szólt senki.

Néhány telefon után kiderült, hogy itt nem ismerik a szociálpedagógus szakmát, úgyhogy  ha már valakit sikerült elérnem, hogy ugye megkapták a jelentkezésem, és az illető mondta igen, dehát az én szakmám nem ide illik, akkor gyorsan le kellett harapni a nyelvét, és elmondani, hogy mit jelent a szociálpedagógiai, és hogy Európában már több, mint 100 éves gyakorlata van, és igazából itt még azért nem ismerik, mert itt az angolszász szociális szakember képzés van, nem pedig a német. Egyébként pedig Nagy-Britanniában is rájöttek arra, hogy miért is kellenek a szocpedesek, úgyhogy már ott is képzik őket. Az, hogy közel 10 év tapasztalatom van a fogyatékkal élőkkel való munka terén, hogy gyakorlatilag jollyjoker vagyok (köszönet érte a Down Alapítványnak), mert szinte mindent meg tudok csinálni a megfelelő tudással, empátiával és tapasztalattal, szinte senkit nem érdekelt. Nagyon el is keseredtem :( 

És ez így ment heteken, hónapokon keresztül, mígnem megtört a jég! Egy fogyikkal dolgozó cég menedzserével beszéltem, akinek nagyon tetszett a tapasztalatom, a stílusom (lehengerlő voltam a telefonon), a tudásom, a hozzállásom, és majdnem felajánlott egy állást - csakhogy a törvényi keretek miatt nem állt módjában (mint utólag kiderült), ugyanis itt még nem ismerik a szocpedet.. Viszont továbbküldte egy másik intézménynek az önéletrajzomat és a kísérő levelemet. És ők behívtak interjúra. Utána két nap próbanapra! Utána felajánlottak egy állást. Én meg elfogadtam. Az engedély a minisztériumtól már megjött, az eddigi orvosi vizsgálatok szeirnt egészséges vagyok, már csak a térdműtéteim okán kell egy specialistával találkoznom, aztán irány a munka! Juhúúúúúúúúúúúúú már nagyon várom. 

Amit a cégről tudni kell

Ez egy keresztény szervezet, ahol autistákkal foglalkoznak, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt. Foglalkoztató / fejlesztő leszek, kis csoporttal, ami 4-8 főt jelent, de ha már ötnél több a kliens, akkor két kolléga foglalkozik velük egy időben. Most szeretnének foglalkoztatást beindítani, ehhez kellenék. Nagy kihívás lesz, de bízom magamban. 

Szingapúrban öt és fél, hat napos a munkahét - ehhez képest nagy szerencsém van, mert én csak öt napot dolgozom majd. Gyalog fél órára van az intézet, ami szintén jó dolog. Biztosan sok mesélni valóm lesz majd.

Köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött, aki szurkolt nekem!