2012. január 31., kedd

Fűszerolaj

Ez egy régi álmom volt. Amikor elkezdtünk kertészkedni otthon, már akkor erősödött bennem, hogy szeretném kipróbálni, hisz mi sem jobb és szebb annál, mint a saját kertből szedett friss fűszernövény és persze az ebből készített házi fűszerolaj. Ugyan a kert most nincs, de a lelkesedés megmaradt. Jó kicsit kilépni a megszokott és néha már unalmas ízek világából és ezek a gyönyörűségek erre tökéletesek. Elég pár csepp a tányérunkba és teljesen új élményekben lesz részünk.
Mindezeken felül, egészséges és látványnak sem utolsó a konyhában.
A mi variációink fokhagymás chilis, bazsalikomos és korianderes citromos lettek.
Mindhárom esetében alaposan megmosott és megszárított friss fűszernövényeket használtunk, valamint jó minőségű extra szűz olivaolajat. 


Légmentesen zárható kis üvegekbe mentek a hozzávalók és felöntöttük kb. 2 deci olajjal mindegyiket.
Ezt követte a bő két hetes érlelés és persze a két érdeklődő szempár mindennapos figyelme:)
Két és fél hét után leszűrtük, - ehhez gézlapot és tölcsért használtunk - és a tiszta, aromás olajat átöntöttük a kis üvegecskékbe.    
Bátran mondhatom, szuperek lettek! 

2012. január 29., vasárnap

Notting Hill


Ma is sétáltunk egy nagyot. Notting Hill volt a célpont. Van egy könyvünk, Andrew Duncantól, Londoni séták a címe. 30 séta van benne Londonban és környékén. Egy könnyed sétának volt hirdetve a Notting Hill és környéke. Még jó, hogy nem tegnap (szombaton mentünk), hanem ma, amikor nincs nagy piac.
Sok érdekes dolgot láttunk, de inkább bóvliból volt sok :( A hangulat is jó volt. A lábunk is elfáradt. Meg hideg volt. De szép volt nagyon!

Sok a kék ajtós ház...

2012. január 26., csütörtök

Nagymama málnaszörpje


A sörök kóstolásával nem álltunk le... Az alábbi különlegességek íze a kesernyés - savanykás sör helyett Nagymama málnaszörpjét juttatta eszünkbe.
Első próbánk a KOPPARBERG Premium Cider volt. A papírja szerint"Produced in the town of Kopparberg, Sweden using soft water and fermented apples with a touch of blackcurrants and raspberries". E szerint a svédországi Kopparbergben gyártott sörhöz lágy vizet, erjesztett almát és leheletnyi fekete ribizlit és málnát adnak.
Almát, fekete ribizlit nem igazán éreztünk, csak a málnát. De ez tényleg nagymama málnaszörpje ízű volt! :D



Második versenyző a REKORDERLIG Premium apple & blackcurrant cider volt. "Welcome to Swedish cider heaven! Made from the purest spring water that runs under our fourth generation family brewery in Sweden, Rekorderlig. Apple & Blackcurrant Cider is bursting with the freshest fruit flavours. Serve over ice for an intensely crisp and über refreshing experience! Rekorderlig Cider: Taste the summer time any time! - ezt mondja a papírja. Ezen szörpöcske az info szerint a svéd cider-mennyország tagja. A legnemesebb ásványvizet használja fel a családi üzem már 4 generáció óta. Alma és fekete ribizli ad frissítő gyümölcsös ízt a sörnek. Jéghidegen felszolgálva ad gyümölcsös - ropogós jellegű ízt. A sör jelmondata: Rekorderlig cider: Kóstold meg a nyarat - mindig! Tényleg bejött a nyár, a már említett málnaszörp ízből kifolyólag.

Úgy, mint sör, nem igazán jöttek be, ellenben fantasztikus üdítőként a futottak még kategóriába tartoznak a maguk 4%-os alkohol tartalmukkal.

2012. január 24., kedd

Grízes gyümölcstorta

A hétvégén édességre, könnyen elkészíthető és könnyű édességre vágytunk. Attila és Judit blogján találtunk rá erre a finomságra, mint a tervezett, jövő hétvégén kezdődő 90 napos diétánk előfutárra.

Grízes gyümölcs torta
Hozzávalók:
250 g vaj/margarin
4 tojás
150g cukor
250 g liszt
1 cs.vaníliás cukor
egy csipet só
10 dkg bogyós gyümölcs (pl.:málna, szeder, áfonya, meggy)
margarin, gríz a tortaforma kenéséhez-szórásához

A szoba hőmérsékletű vajat kikeverem, majd a cukrokkal habosra keverem és hozzáadom a tojásokat, és együtt még habosra verjem. Beleszitálom a lisztet és megsózom a tésztát. A sütőt 180 fokra előmelegítem (légkeveréses sütő 160 fok). Kivajazom - kigrízezem a gyümölcstortaformát, beleszórom a gyümölcsöt, majd ráöntöm a tésztát. Kb. 25 percig, amíg barnulni nem kezd és/vagy tűpróbáig sütöm. Rácsra borítom és hűlni hagyom. Kifelejtettük véletlen a vaníliás cukrot, de nem hiányzott :D
Minimál dizájn konyhánkból hiányzik a gyümölcstorta - forma, ellenben van szuper piros szilikon tortaformánk, úgyhogy abban sütöttem. Megvártam, míg szinte teljesen kihűlt, és csak utána borítottam ki a tortát.
Isteni egyszerűen :D

2012. január 21., szombat

ZOLTÁN, a hős!


Reggel egy fél döglött galamb fogadott minket a kertben az ajtó előtt. A galambokat élve sem szeretem, halva sem...
Zoltán két zacskóval és két gumikesztyűvel felszerelve likvidálta a döglött galambot a kertből a kukába.

Ő az én HŐSÖM!

2012. január 19., csütörtök

Élesztő pástétom

Amikor kicsi voltam, Nagymamám gyakran csinált élesztő pástétomot. Bizarrul hangzik tudom, de a lényeg az, hogy nagyon szerettem. Aztán a recept eltűnt... Aztán meglett... Aztán eltűnt....
A múltkori élesztő-tortúra után ránk maradt sok - sok élesztő, amivel valamit kezdeni kellett... Megszületett az ötlet, csinálok élesztő pástétomot. Anyu meg is találta a receptet, amit közre is adok.

Hozzávalók:

10 dkg élesztő
1 fej vöröshagyma
2 ek zsemlemorzsa
2 ek búzadara
1 tojás
2-3 ek olaj
pirospaprika

1 kk szerecsendió

A nagyon apróra vágott hagymát olajon megpirítom, beleteszem a zsemlemorzsát és a darát, majd kicsit együtt pirítom. Az élesztőt kevés vízben feloldom, hozzáadom a pirított hagymához, fűszerezem, beleütöm a tojást. Kevés vizet adok hozzá. Állandóan keverve kis tűzön kenhető pástétommá főzöm.

Próbáljátok ki, megéri :D

2012. január 17., kedd

Kakaós bigacsiga

Maradt a nehezen megszerzett élesztőből, tehát a feladat adott volt, találni valami jó kis receptet és megcsinálni minél hamarabb. Rövid agyalás után eme remekre tettük le a voksunkat.
A recept és az elkészítés sem bonyi az eredmény pedig kellemes.



Tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 8 dkg puha vaj
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 pici só
  • 2 tojás sárgája
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 ek kristálycukor
  • kb. 4-5 dl tej
Töltelékhez:
  • 2 ek keserű kakaópor
  • 6 ek kristálycukor
  • 2 ek Nesquick kakaópor
Lekenéshez:
1 ek olvasztott zsír


A tésztához való alapanyagokat, a felfuttatott élesztővel összedolgozzuk és félretesszük kelni. Ha szépen megkelt (ezzel most akadtak gondjaim) akkor kb. félcenti vastag és 30 cm széles feltekerhető formára nyújtjuk. Közben durrantsuk be a sütőt 170 fokra és kenjük meg a kinyújtott tésztát a felolvasztott zsírral, szórjuk meg bőségesen a töltelékünkkel és csavarjuk fel. Minden hajtásnál kenjük meg a tészta alsó, natúr részét is, hogy a töltelék megfelelően ragadjon. Vágjuk tetszés szerinti vastagságúra és 15-20 percre tegyük a sütőbe.

Móka


Nem csak Zoliról van mókás kép, hanem rólam is...

2012. január 13., péntek

Városnézés


Londonra egy hétvége nagyon nem elég...
Londonra egy hosszú hétvége nagyon nem elég...
Londonra egy hét nagyon nem elég...
Londonra egy hónap nem elég...
Londonra egy év nem elég...
Londonra egy élet nem elég!
Mármint London egészét megismerni. A londoni taxisok imájukba foglalják a GPS feltalálójának a nevét szerintem. Én a jó térképészek nevét foglalom imámba GPS híján.
Hétvégén elmentünk várost nézni. Minimális sétát terveztünk: a Buckingham Palota előtt az őrségváltásra voltunk kíváncsiak, majd utána a belvárosban kis séta.
Sajnos már nem emlékeztem, mikor van őrségváltás, úgyhogy a neten talált info alapján elindultunk. A szuper útikönyvben (Köszi Anyu!) a neten megtalálta fél 12 helyett 10 óra volt írva, úgyhogy tulajdonképpen az esélytelenek magabiztosságával mentünk a Palota elé. Meg is lepődtünk, hogy nem jöttek velünk szembe az emberek, meg relatíve kevesen is voltak ott fél 11-kor, de aztán egy tábla informált arról minket, hogy MA FÉL 12-KOR LESZ ŐRSÉGVÁLTÁS! Juhúúúúúúú de boldogok voltunk. Még a kerítéstől első sorba lett is helyünk - csakhogy pont a másik végén a kerítésnek, mint ahol az őrségváltás zajlik... Úgyhogy nem sokat láttunk belőle, félidőben ott is hagytuk. Ellenben a tanulságok a következők:

  1. A palotával szemben jobb oldali kerítéshez kell állni.
  2. A palotával szemben jobb oldali kerítéshez jó korán kell kimenni.
  3. Sok jó ember kis helyen is elfér.
  4. Egy jó lovasrendőr csodákra képes.
  5. Figyeld a lovasrendőröket, nagyon jól irányítanak.
  6. Erzsébet királynő, Charles herceg, Vilmos herceg nem fognak kijönni a fázós tömegbe meleg teát vagy forró csokit osztogatni, ergo legyen nálad egy termosz benne forró tea / forralt bor.


Őrségváltás után sétáltunk a Hyde parkban, majd a Trafalgar tér mögötti utcákon egészen a Covent Gardenig. A Covent Gardenben a hangulat és a zsibvásár, a mutatványosok ugyanazok, mint évekkel ezelőtt.

Szép volt, jó volt, fárasztó volt. Megyünk máskor is.

Ami kimaradt

Ezek a fincsi étkek, amiket innen - onnan szedtünk, kimaradtak (eddig), de most pótolom a hiányosságot. Oly finomak, hogy muszáj megismernetek, kipróbálnotok őket!

Kókuszos - gyömbéres paszternák (köret)

Hozzávalók 4 személyre:
80 dkg paszternák
4 dkg kókuszkrém (mi több kókusztejet használtunk kis kókuszreszelékkel)
1-2 db zúzott fokhagyma gerezd
5 cm-s friss gyömbér apróra vágva
1-2 db zöld csili paprika apróra vágva
15 g friss koriander apróra vágva
1/2 lime reszelt héja
4 ek napraforgó olaj
1 tk őrölt kömény

Elkészítés:
Az apóra vágást úgy oldottam meg egy elegáns huszárlépéssel, hogy az apróra vágandó összetevőket beletettem az aprítóba és elindítottam azt :D A paszternákot meghámozom és felvágom negyedekbe, pontosabban: hosszában félbe, majd az alsó vékony részét félbe, a felső vastag részét negyedbe.

A sütőt előmelegítem 190 fokra (légkeverésest 170 fokra, gázsütőnél 5-ös fok). Forrásban levő sós vízben 5-6 percig főzöm a paszternákot, majd kiveszem a vízből, megszárítom, és addig félreteszem, míg lehűl.
Közben (a recept szerint a kókuszkrémhez 2-3 ek forró vizet keverek, hogy paszta legyen belőle) a kókusztejhez hozzákevertem a kókuszreszeléket, és beleöntöttem az aprítóba a csilipaprikával, a fokhagymával, a gyömbérrel, a korianderrel és jól összeaprítottam, míg egyneművé vált. Ha kész, hozzáadtam a lime héját.
Egy tepsi aljára öntök kis olajat, beleteszem egy tepsibe a paszternákot (egy kis csíkokra vágott csirke mellett is, mert Zoli imádja, de ezt ugye a recept nem írja) és megforgatom az olajban, ráöntöm az előbb elkészített öntetet, megszórom köménnyel (mi ezt elfelejtettük), majd jól megforgatom az öntetben is.
Kb. 40 percig sütöm, közben meg-megforgatom.

Már nem is emlékszem, mivel ettük, de valószínűleg puff pésztrivel . Ajánlom szeretettel ezt a köretet sült husi mellé, nagyon fincsi egyébként! Képet sajnos nem csináltam, csak lementettem az eredeti recept képét.

2012. január 10., kedd

You know you’re Hungarian when… - Akkor tudod hogy magyar vagy, amikor....

Ezt a gyöngyszemet ma találtuk a neten. Nagy röhögés után egyöntetűen úgy találtuk, megosztjuk. Tehát a link:
http://amerikaimagyarok.blogspot.com/2011/03/you-know-youre-hungarian-when.html

Azért adunk kis ízelítőt belőle, az összes elolvasható angolul a fenti blogon.

  1. Senki nem tudja tökéletesen kiejteni a vezetékneved és a keresztneved.
  2. Nagyszüleid garázsában kolbászok lógnak a mennyezetről.
  3. Nagymamád barátnői férjének a felét Józsinak hívják.
  4. Legalább öt percig tudsz úgy káromkodni, hogy nem veszel közben levegőt, és nem használod kétszer ugyanazt a szót.
  5. Tudod, miért harangoznak délben.
  6. Lángos nélkül nem élvezed a strandolást.
  7. Szüleidnek anno volt legalább egy ladájuk / kispolszkijuk / trabantjuk.
  8. A te nagymamád csinálja a legjobb palacsintát.
  9. Szereted a Túró Rudit, és tudod, hogy csak a pöttyös az igazi.
  10. Nagyszüleid úgy isszák a pálinkát mint a vizet. TE is.
  11. Amikor visszautasítasz ételt, rögtön azt hiszik, emésztési problémáid vannak.
  12. Tulajdonképpen nem is akarod tudni, mi az a haltej.
  13. Soha nem hallasz senkit pozitívan nyilatkozni a magyar politikáról.
  14. Otthon tárolsz egy régi fekete-fehér vagy színes tévét, mondván jó lesz majd valamire!
  15. Tömegközlekedésre nem váltasz jegyet.
  16. A WestEnd egy bevásárlóközpont számodra.
  17. Ki tudod mondani: MEGSZENTSÉGTELENÍTHETETLENSÉGESKEDÉSEITEKÉRT! (húúúúúúúúú én meg le tudtam írni)

"Bombasztikus" pizza

Hétvégén kitaláltuk hogy csinálunk pizzát, hisz nem csak jó saját kezünkkel készíteni a tésztát, de mindezek után még azt is teszünk rá amit mi akarunk és annyit amennyit akarunk:)
Andi mondta, hogy megcsinálja a tésztát így fogtuk magunkat, felkerekedtünk és elmentünk az ASDA-ba a hétvégi bevásárlást megejteni. Egy fontos összetevőt kerestünk kifejezetten, az élesztőt.
Aki belekezd az otthoni sütés-főzésbe biztosan hamar rájön, hogy az igazi élesztővel jobb dolgozni mint por változatával és a beszerzéssel otthon nincs is gond, bármelyik hűtőpultról levehetjük.
Itt azonban nem találtunk élesztőt, pedig végigkutattuk az egész bevásárlóközpontot, illetve találtunk de csak dobozos, por változatot. 
Eszünkbe jutott egy furfangos ötlet, kérdezzük meg az ASDA helyi sütödéjében ahol készítik a sok-sok friss pékárut merre találunk élesztőt, vagy viccesen gondolva kérünk tőlük, biztos azzal dolgoznak ők is. Ezzel a vicces gondolattal és mosollyal mentünk oda és kérdeztünk rá, de miután a pék srác hátra ment kérdezősködni, majd csatlakozott hozzájuk még egy ember, kis kupaktanácsot tartva, kezdtünk elbizonytalanodni, vagy az angolunk rossz (de ez persze lehetetlen:)) vagy valami nem stimmel.
Kis idő múlva visszajött emberünk és suttogva mondta, hogy jön a főnöke és majd megbeszéljük a részleteket.... Te jóó isten, mi lesz itt? Egy egyszerű élesztőt keresünk és lassan egy kémdráma közepén érezzük magunkat, hirtelen minden vásárló gyanús lett és potenciális Mátrix ügynököket véltünk látni bennük:)
No de, megérkezett a "Főnök" és kérdezi, hogy élesztőt keresünk ugye? Mondom igen -és ekkor már nem is a gőzölgő pizza volt a szemem előtt hanem elképzeltem a másnapi főcímet a lapokban "a londoni pékek újra lecsaptak":)-, ekkor főnökünk alig hallható instrukciókat osztott egy kis inasnak és mondta rendben lesz.
Kaptunk egy jókora darab igazi  élesztőt, becsomagolva kenyér címkével és valami kitalált árral, és mellé az instrukcióval miszerint, ez nem szokás, nem szoktak élesztőt adni, mert tilos, de most kivételt tesznek.
Kis beszélgetés után kiderült, Angliában nem lehet igazi élesztőhöz jutni a boltokban, nem árusíthatják, mert bomba alapanyag így a mennyisége szigorúan korlátozott. Megköszöntük az információt és az élesztőt amit kenyérnek álcázva, kitalált árral elhozhattunk és hazamentünk elkészíteni "bombasztikus pizzánkat", ami mellesleg nagyon finom lett.  

2012. január 6., péntek

Globalizáció

Nem főzünk ám minden nap - halljátok, kedves családok?!!

Néha elmegyünk kínai / thai / japán kifőzdébe / gyorsétterembe / beülős étterembe vagy ír pubba enni. Természetesen csak az ízek megismerése végett, meg hogy amikor jöttök látogatni, tudjunk ajánlani helyeket. A tegnapi helyet nem nagyon fogjuk ajánlani. De azért mutatunk egy - két képet róla :D Illetve az étekről.

2012. január 5., csütörtök

Newcastle Brown Ale

4,7%-os gyönyörűség...

És tényleg az, a színe alapján, első látásra. Ízlelés után is gyönyörűség. Kellemesen fanyar, könnyű ízvilágú partysör.
Így hirdeti magát az üvege: SUN, SEA AND SCHOONERS! Azaz NAPFÉNY, TENGER ÉS SZKÚNEREK! És hogy mi az a szkúner? Bővebb infoért katt ide: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szk%C3%BAner Ez már sokat ígérő kezdet a tél közepén, hogy napfény és tengerpart!
És a többi információ: "We loved the alternative use for a Schooner Glass suggested by NEWCASTLE BROWN ALE drinker and canny thinker Thomas Paterson. He said if you hold your Schooner to your ear, you'll hear the sea lapping, against the beach at Whitley Bay (just east of Necastle). Thomas will win up to Ł5.000 and his canny contribution got us thinking - ceaches in the North - East are just like NEWCASTLE BROWN ALE: chilled, refreshning and perfect for relaxing."



A Newcastle Brown Ale sör esetében a szkúner nem a holland hajót jelenti, hanem az itt látható poharat - szakavatottak szerint e sört ebben a pohárban a legjobb fogyasztani, mondván ha a szkúner poharat közel teszed a füledhez, akkor meghallod a tenger moraját a parton a Whitley öbölben. Legalábbis ezt ígéri a cimkéje. Szkúner pohár híján csak megittuk, nem hallgattuk. És különben is, kinek van kedve ilyen hidegben a tengerparton lenni? A sör mindenesetre finom volt :D



Morland Old Speckled Hen - Strong fine ale


Eme nemes itóka 2009-ben Gold Quality Award-ban részesült, azaz Arany minőségi díjas termék lett.

"First brewed to commemorate the 50th anniversary of the MG Car factory and affectionately named after an old MG Car used as a factory runaround - 'THE OWLD SPECKLED UN'. A satisfying, finely balanced ale, with a smooth, rich malty taste perfect for every occasion. Great with friends and food. " A termékről bővebb info itt található: www.oldspeckledhen.co.uk

Ezt a sört MG Autógyár fennállásának 50. évfordulójára szűrték le először. Nemét egy régi modellről kapta, amit a gyár területén belül használtak, és a neve volt az "owld speckled un". Eme sör különleges aromájával, gazdag maláta ízével minden alkalomra tökéletes ital.

2012. január 4., szerda

Szilveszteri és újévi étkek

Bevallom őszintén, nekem mindig is nagy gondot okozott az olyan étkek elkészítése, ami általában már egy 10 éves gyereknek is megy. Itt a következő étkekre gondolok: tejbegríz, tejberizs, főzelékek, nokedli, puliszka, kemény tojás. Ellenben egy 3 fogásos - leves, főétel, sütike - ebédet már 16 évesen megcsináltam. Tejberizst most sem csinálok szívesen - nem is igazán szeretem, hanem a gríz fele hajlok sok sok kakaóval és mazsolával - Zoli nagy bánatára, mert ő meg tejberizs párti.

De amiért ezt a bevezetőt elmondtam az az, hogy újévkor megtört a mindenféle. Lencsefőzeléket csináltam, de olyat, hogy ihaj-csuhaj-recece! Mind a 10 ujjunkat megnyaltuk utána. A hozzá készült pörkölt meg egyszerűen fenomenális volt. A pörköltet nem tudom, ki hogy szokta csinálni, de most tettem bele paradicsomot, paprikát meg chilli paprikát is, és így lett tökéletes. A lencsefőzi pedig egyszerű rántásos - ecetes lencsefőzi lett a maga tökéletes egyszerűségében. Mindenkinek boldog új évet (most már utoljára) :D

2012. január 1., vasárnap

Szilveszter

Eljött az évek fordulója, december 31. Gondoltam(tuk) menjünk ki a Westminsterhez a Parlament me
llé tűzijátékot nézni. Úgy készültünk, hogy nagy tömeg lesz, úgyhogy előre bekészítettük a táskába a forró forralt bort, vizet, szendvicset, kesztyűt, sapkát, és este 7-kor elindultunk. Már a metrónál kétségeink voltak, hogy biztos ide szeretnénk-e jönni, ugyanis óriási tömeg bezsúfolva, kordon és társai... De aztán kiderült, hogy csak biztonsági intézkedésekről van szó, és az ellenőrzés miatt van tumultus. Nyugodt szívvel be is mentünk a hídhoz, ahonnan egyik oldalon a Big Ben, másik oldalon a London's Eye látványa szórakoztatott minket - negyed óráig legalábbis. És ekkor még csak negyed 9 volt.... Aztán voltunk tömegben - ahonnan fél 10-kor el is jöttünk, hogy köszönjük szépen, nekünk ennyi elég is volt. Volt mindenféle náció: fehér, sárga, fekete, arab, stb... Viszont! És itt ért minket a meglepetés, a szervezők "csak" annyi embert engedtek be, hogy a háttérben, az épületek között kifejezetten kényelmesen elfértünk, tudtunk sétálni, lábat mozgatni, kényelmesen forralt borozni, üldögélni és nézni az embereket...

Húúúúúú hogy mi mi mindent láttunk! Na persze itt nem csak a nagyon ittas fiatalokat értem, hanem a ruházat is megér egy misét. Mi kabátban, sapival, némelyek nyári ruciban, rövid szoknyában, cipő nélkül, rövid ujjú pólóban buliztak - ja, és a némelyek nem 1-2 embert jelent, hanem ennél sokkal sokkal többet. Egyébként érdekes a dolog, mert sokan mentek ki horgász székkel, kartonnal, párnával kora este, és pezsgőzve, iszogatva szendvicsezve, csokizva, hogy így várják az éjfélt. Na, de térjünk vissza ránk...

Végül eljött az éjfél... Dirregés - durrogás mindenfelől! Ami különbség a pesti Duna-parthoz vagy a szolnoki Tisza-parthoz képest, hogy a Temze-parton nincsen úgy sétány és akkora hely a tömegnek, mint nálunk. A tűzijáték gyönyörű volt, a Big Ben tetejéről és a London Eye-ról egyaránt jöttek a tűzgömbök egyszerre, egymás után, mintákat varázsolva az égre, stb...
Hiába indultunk el még bőven a tűzijáték vége előtt, így is 3 óra volt az út hazafele. Ugyanis az történt, hogy mint utóbb kiderült, mi a tűz közelében, a tömeg közepében voltunk. Mint kiderült, több olyan lezárós - kordonos blokk volt, mint a miénk, úgyhogy gyakorlatilag feleslegesen indultunk el korábban...

Gondoltuk, elmegyünk a Saint James Parkhoz a metróval, onnan átszállunk a Central Line-ra... Aztán a nagy tömeg miatt gondoltuk, Trafalgar Square-en átmegyünk... Na, ennyit a terveinkről. Ember tervez, lovasrendőrség végez. A Trafalgar Square-en kemény egy órát vártunk, mire a zsilip-rendszerrel átengedtek minket, de onnan még jó fél óra séta volt a kitalált metro állomás... Hát ezért tartott 3 órát hazaérnünk a nagy tömegben.

Ami a tapasztalatunk: legközelebb a tévében nézünk ilyet :D Egyszer muszáj volt kimenni ilyet látni, hogy nem csak hőzöngve, ordibálva lehet bulizni (persze itt is előfordult ilyen), nem csak tolongva és anyázva lehet tömeggel menni, hanem kulturált ember módjára is. Jó volt - délben keltünk :D

Ma megfőztem a lencsefőzeléket malac pörivel, azóta is azt falatozzuk, meg tévét nézünk (Harry Potter 6 volt, Adele koncert van, Cold Mountains lesz), és élvezzük 2012-t :D

BUÉK mindenkinek még egyszer :D